A nyugdíj szó ma is vegyes érzéseket vált ki belőlünk.

„Nyugdíj – nekünk már úgysem lesz” – hangzik el sokak szájából. De rövid beszélgetés után kiderül, hogy ez mindenki számára mást jelent.

Az emberek egy része azért fogalmaz így, mert tudja, hogy a saját későbbi megélhetése szinte csak rajta múlik.

Sokan azonban ezzel a kijelentéssel egyidőben semmilyen lépést nem tesznek a jövőtervezés útján.

A másik válasz, ami gyakran vállalkozók szájából hangzik el: „Én nem akarok nyugdíjba menni. Úgyis mindig lesznek céljaim.”

Ez nagyszerű! De: Akarsz-e úgy dolgozni a céljaidért, hogy közben passzív jövedelemből élsz, anyagi függetlenségben, akkor dolgozol és annyit, amennyi jólesik?

Na, a nyugdíj jó esetben ezt jelenti. Ezért hívhatjuk inkább aktív pihenőidőnek.

Mit jelent az, hogy nem lesz nyugdíjunk?

Jelenleg egy épp nyugállományba vonuló magyar ember első állami nyugdíja átlagosan utolsó keresetének 60-65%-át teszi ki. És ez még csak a „kezdet”. 10-15 éven belül ez az arány tovább fog csökkenni, a demográfiai és a munkaerőpiaci helyzet alapján a 30-35%-ra.

Elég lesz ez a megélhetésre egy sok éven át minimálbérre bejelentett alkalmazottnál vagy vállalkozónál?

Nem gondolom.

És egy KATÁS vállalkozónál?

Még kevésbé.

Van jó megoldás a jövőnk tervezésére?

Erre még mindig gyakran kapom azt a választ:

„Én nem bízom az államban. A magánnyugdíjpénztárat is elvették.”

„Rendben” – válaszolom én – „de tudod-e, hogy a magánnyugdíjpénztár soha nem volt a Tiéd? Akarsz-e olyan megoldást, amit senki nem vehet el, és a saját privát nyugdíjadat építed fel vele?”

Ha a válaszod IGEN, meg tudjuk találni azt a megoldást, amellyel biztonságosan, a saját életszínvonaladnak megfelelően tudod tervezni a jövőd.

Milyen kérdéseket gondolj át, hogy a számodra megfelelő megoldást találd meg, lehetőleg szakember segítségével?

  • Mikor akarod letenni a lantot és hobbiszinten folytatni a munkád?
  • Mennyi pénzre lesz szükséged a havi megélhetéshez és a szabadidős tevékenységeidhez?
  • Mennyi időt akarsz eltölteni az anyagi függetlenség „állapotában”?
  • Van-e bakancslistád?

Ez utóbbi a ráadás kérdés, de sokat jelent a tervezésnél.

Ha megérett Benned az aktív pihenőidő gondolata, keress bátran egy kötetlen beszélgetésre! Bízom benne, hogy tudok támpontokat adni a konkrét tervezéshez.